Miért éppen kutyanyelv?

2011 március 8. | Szerző: bercesi

„(…) Van egy nagyszerű kézikönyvem, a Nyomdászati Lexikon – Bíró Miklós adta
ki 1936-ban -, amely szerint a kutyanyelv nem más, mint „a hosszú
kéziratlapok újságírói elnevezése”. Alaposabb magyarázatért vissza kell
hátrálnunk száz évvel ezelőttre, a kávéházi kultúrába. Akkoriban nagyon rosszul
fizették az újságírást. Amit a szabadfoglalkozású hírlapírók kerestek, az
éhenhaláshoz sok volt, a jóllakáshoz kevés. Hitelből éltek, és legalábbis a
piacképesek kutyanyelvvel fizettek. A kávéházi főpincér hosszában kettéhajtotta
az A/4-es formátumú papírlapot, és késsel szétvágta. A keskeny lapokat egymásra
halmozta, és kitette a márványasztal szélére, a kalamáris és a vágott hegyű
toll mellé.
S miközben kihozta az éppen újságot írónak a tejeskávét meg a vizeszsömlét,
belenézett vagy belekérdezett a kéziratba. Ha érdekesnek találta, akkor
alkudozott a szerzővel. Rejtő Jenő a
megmondhatója, hogy hány ebédért fizetett a készülő P. Howard-könyvek néhány
kézirat-oldalával. Az irodalmi főpincér azonban nem vette el a kutyanyelveket,
mert azok vártak a nyomdaszolgára. A dús bajszú, munkaruhás férfiú rendszeres
időközönként feljött a ház alagsorában lévő nyomdából, végigment a
márványasztalok között, és összeszedte a teleírt kutyanyelveket. Majd lent a
kéziszedő maga elé, egy kis keretre helyezte az ismerős betűkkel rótt szöveget,
és kirakta ólombetűkből. (…)”

A fenti
sorok Zöldi László Kutyanyelv az alagsorba című írásából valók.

Nagyváradon, ahol élek – és ahol egykoron oly
nagy hagyományai voltak a kávéházi kultúrának –, a kilencvenes évek elején még láthattam
azt a csodát, ahogy a délelőtt írógépen megírt cikket este a villámkezű
nyomdászok „kiszedték”. Nálunk az ólombetűkből kirakott szöveg első kefelevonatát
(kiszedett szöveg nyers nyomdai levonata) hívták kutyanyelvnek. Kezdő újságíróként szívesen vállaltam esti
ügyeletet a nyomdában. Szerettem kutyanyelvet olvasni. Szerettem a nyomdászokat,
akik roppant műveltek voltak. Szerettem a nyomda hangulatát, de legfőképpen a
frissen nyomott újság szagát szerettem.

Ugye, Önök is észrevették már, hogy
bizonyos szagok, illatok képesek emlékeket előidézni bennünk. És a dolog
fordítva is működik. Én, ha kimondom a szót: újság, azonnal érzem azt a
jellegzetes, semmihez sem hasonlítható nyomdaillatot is. Így vagyok rég
eltemetett vizslámmal is. Ha kimondom a nevét, azonnal érezni kezdem azt az
áldott jó kutyaszagot….